Öntözőrendszer házilag

Tartalom

MILYEN ELŐNYEI VANNAK?

Öntözőrendszer házilag

Az öntözőrendszer a kertben számtalan előnnyel jár. Először is tökéletes megoldást talál arra, hogy a kertje szép, egészséges és mindig üde legyen. Ez a probléma megoldódik, mint ahogyan az is, hogy erre időt kell szánni. Ez önmagában véve nem kevés, de ha hozzátesszük azt, hogy a locsolás összes többi lehetőségeinél kevesebbet fogyaszt, akkor méltán nevezhetjük briliáns megoldásnak! Igaz?

Akiknek ajánljuk az öntözőrendszer házilag telepítését:

Azoknak, akik olcsón szeretnék!

Minden bizonnyal egy öntözőrendszer megvalósításának legolcsóbb módja az, ha saját magunknak rakjuk össze házilag. Ebben az esetben a teljes költség kb. 40%-át tudjuk megspórolni, amit lássunk be nem kis megtakarítás. Egy gyakorlott szakember ugyan megéri a pénzét, de ha spórolni szeretnénk, annak más módja nincs, mint a munkadíjat lefaragni.

Azoknak, akik mindent maguknak csinálnak otthon!

Több olyan barátom is van, akik, amit csak lehet, maguk csinálnak meg az otthonukban. Azt tapasztalom, hogy ezek az emberek pontosak és jól körüljárják a témát mielőtt belefognak! Ez is egy összerakós játék, amit kellő körültekintéssel és egy jó tervvel a kezükben képesek otthon megcsinálni. Ha Ön magára ismer, akkor ez Önnek is sikerülni fog!

Azoknak, akik a saját munkájukban bíznak!

Van olyan barátom is, aki ha nem látja, ahogyan megcsináltak valamit, akkor egész egyszerűen kételkedik benne. Számára az a megnyugtató és a tökéletes munka, amit saját maga végez el. Szerencsére műtétet még nem javasolt neki az orvos…

Azoknak, akik sikerélményt szeretnének!

Az öntözőrendszer házilag való összerakása bizonyos, hogy nagy siker élményét fogja okozni! Egy ilyen nagyszerű berendezés életre keltése a saját szeretett kertünkben garantáltan tarolni fog a családunk és a barátaink körében, miután begyűjthetjük az elismeréseiket. Nem beszélve arról, hogy kertünk hálája sem fog elmaradni!

MEGTERVEZZÜK ÖN HELYETT

Öntözőrendszer tervezése

Tapasztalataink alapján tartjuk ezt a lépést kulcsfontosságúnak az öntözőrendszer házilagos megépítésének a sikerénél! Úgy találtuk, hogy a buktató problémák nem a kézügyesség hiányában, vagy nem a megértés hiányában jelentkeznek azoknál, akik bele vágnak ebbe. Valójában nem az összerakás és nem az alkatrészek helyes kezelése az, ami a szakértő és tanult ismereteket kívánja meg az öntözőrendszer szerelőjétől. Amin a dolog áll vagy bukik az nem más, mint a pontos tervezés! Ismerni és tudni a víz és a víznyomás paramétereit és megválasztani hozzá a megfelelő termékeket. Ennek hiányában még a legjobban összerakott berendezés sem fog jól működni. Viszont a kész tervek alapján igen!

MILYEN SEGÍTSÉGET ADUNK MÉG?

A tervrajzon kívül még számos más segítséget is biztosítunk az öntözőrendszer házilag történő telepítéséhez.

  • Összekészítjük az alkatrészeket, amely a terv alapján létrejött alkatrész listán szerepel.
  • Amikor találkozunk az öntözéstechnikai szaküzletünkben, akkor részletesen bemutatjuk az alkatrészeket és az alkatrészek közötti összefüggéseket.
  • Kérésére a bonyolultabb részeket (vagy részekből egyet) összerakunk Önnel, hogy arról másolva biztosan sikeres legyen az összerakás házilag.
  • Az öntözőrendszer házilag összerakása alatt végig kereshet bennünket telefonon, ha elakadt valamiben. A szerelésben profi kollégánk azonnali tanácsot fog tudni adni Önnek.
  • Weboldalunkon a következő segítő információkat talál:

Az öntözőrendszer házilag felmérése

Öntözőrendszer felmérése házilag

Ebben a cikkünkben olyan gyakorlati tanácsokat adunk, amelyek elvégzése után minden adat a rendelkezésére fog állni, ami alapján mi meg tudjuk tervezni az öntözőrendszert. Ezek pontossága nagyon fontos, mivel az öntözőrendszer házilag kivitelezésénél mi nem leszünk ott, így a korrigálás később kellemetlenséghez vezethet. A cikkhez kattintson a címre!

Miliméterpapír a kert felméréséhez

Milliméterpapír

A méretarányok meghatározása nem csak nekünk könnyíti meg a munkánkat, hanem Ön is sokkal jobban nyomon tudja követni a kertterven történteket. Ezért letölthető és nyomtatható formátumban is megtalálja oldalunkon. A cikkhez kattintson a címre!

Az öntözőrendszer szerelése képekben

Öntözőrendszer szerelése

Összeválogattuk azokat az elemeket, amelyek gyakorlatból tudjuk, hogy több figyelmet igényelnek az öntözőrendszer házilag telepítésénél. Ezekről talál pontos anyaglistát, valamint minden egyes lépés leírását képekkel. A cikkhez kattintson a címre!

Öntözési útmutató a kertben

Öntözési útmutató

Ebben a cikkünkben a már kész öntözőrendszer beállításához szeretnénk tanácsokat adni. Megtudhatja, hogy milyen öntözési igénye van a frissen vetett fűmagnak, vagy a frissen telepített gyepszőnyegnek. Megtudhatja pontosan, hogyan állítsa be az öntözőrendszerét. A cikkhez kattintson a címre!

Az öntözőrendszer szerelés szerszámai

Öntözőrendszer szereléséhez szükséges szerszámok

Jó tisztában lenni azzal is, hogy milyen szerszámokra lesz szüksége az öntözőrendszer házilag telepítéséhez. A következőkben a teljesség igénye nélkül mutatunk be néhány olyan eszközt, amelyre biztosan szüksége lesz. A cikkhez kattintson a címre!

Mi tudjuk, hogyan fog sikeresen öntözőrendszert házilag telepíteni!

ÖNTÖZŐRENDSZER HÁZILAG

ÖNTÖZÉSRŐL ÁLTALÁBAN

INFORMÁCIÓK

LETÖLTÉSEK